Már 4 adománykuponnal fedezhetjük egy rászoruló gyermek napi étkeztetését
Az Ökumenikus Segélyszervezet évről évre 3000 nehéz sorsú gyermek felzárkózását segíti országosan rendszeres fejlesztő foglalkozásokkal Kapaszkodó programja keretében. A kezdeményezés egyik fontos anyagi forrását a Tesco áruházakban értékesített 250 forintos adománykuponok jelentik, melyekből már négy darab megvásárlásával…
Anyák napi műsor Piroson
Pénteken délután a pirosi Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben anyák napi műsort és műhelymunkát tartottak. A műsor keretében felléptek a helyi óvodások és az általános iskolások is, akik anyák napi verseket és
Horoszkóp: az év eddigi legnagyobb meglepetése vár most a következő 3 csillagjegyre
Lesz öröm, mert hatalmas meglepetés éri hamarosan a következő 3 csillagjegy szülötteit a horoszkóp szerint.
Napi szürreál: kipusztult tujái miatt verte meg a szomszédját egy férfi Szegeden
A bíróság előtt kell felelnie annak a férfinak, aki azt hitte, hogy a tujái azért pusztultak ki, mert a szomszédja lepermetezte. A férfi annyira megharagudott, hogy amikor meglátta, hogy az idős, rendszeresen mankóval közlekedő férfi éppen kiáll az autójával, mellélépett, szidalmazni kezdte és több alkalommal megütötte. Az ügyészség közleménye szer
Napi közmondás feladat: Ki tudod egészíteni?
Gyere és játssz velünk a kvízkuckóban! Érdekes kvízek, további közmondás feladatok várnak. Csatlakozz hozzánk Facebookon, oszd meg velünk az eredményed!
Anyák napi ünnepség Munkácson - Közösségépítés szeretettel
Anyák napi ünnepséget rendeztek a Munkácsy Mihály Magyar Házban.
A Szűz a megérzéseire figyeljen, a Kos jó hírt kap – horoszkóp 2024. május 14.
Kos napi horoszkóp (03.21.-04.20.) Kedden a Hold már az Oroszlán jegyben van, ami kedvez neked. Könnyebben megy a munka, jobb a hangulatod. Nagyon jó hírt is kaphatsz, ami teljesen bearanyozza a napodat. Délután pedig nagyot lépsz előre egy
Ez lenne az álommeló?! Napi 18 ezret kereshetsz vele, és még végzettséget sem kérnek
Nem meglepő módon a nyári időszakban a legtöbb olyan munkát, amihez végzettség sem kell, a gyümölcsösökben találjuk. A bérek terén azonban jelentős különbségek vannak az ország különböző részein, míg valahol a napi bér 12 ezer forint, akad olyan hely is, ahol egy nap alatt 18 ezer forintot vihetnek haza a munkások. A súlyos…
Heti horoszkóp: Szerencsenapok, új kezdetek és inspiráló lehetőségek várnak!
Kíváncsi vagy, hogy mit tartogat számodra a következő hét? Olvasd el heti horoszkópunkat és tudd meg, mely napok lesznek a legkedvezőbbek a szerencse, szerelem és munka terén!
Napi fél evőkanál: Egyetlen apró változtatás az étrendben 28% csökkentheti a demencia miatti halál kockázatát
Napi horoszkóp: A Bak rábukkanhat a nagy Ő-re, a Halaknak ma minden sikerülhet - május 14.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Napi horoszkóp, 2024.05.14.: A Halak megnyugodhat, mert hamarosan megkapja, amire vágyik
A Kosnak érdemes ma beszélnie az idősebb rokonaival. Napi horoszkóp!
Heti általános horoszkóp 2024.május 14-től 20-ig
Heti általános horoszkóp a 12 csillagjegyre és általános jellemzők.